5. Hit

Tudatod alapzatában a Hit rejtőzik. Megmondatott: «Mindenkinek a hite szerint». De ez nem az a hit, amelyről akkor beszélünk, amikor a vallásra vagy Istenre gondolunk (és ez a kettő mellesleg nem ugyanaz). Vagyis nem a vak hitről szólunk, mondván: hinnünk kell valamiben, amikor nincs tudásunk, s amint tudást szerzünk, a hitre már nincs szükségünk. Nem, mi a Hitről mint olyanról beszélünk, a hiedelmekről, a tudattalan, szilárd meggyőződésekről, amelyek megelőznek minden tudást. Arról a Hitről, amely meghatározza valóságunk alapvető törvényeit. És itt fontos felismerni, hogy mindannyian – talán anélkül, hogy tudatában lennénk – hiszünk valamiben.

Vannak, akik a tudományban hisznek, abban, hogy az ember egy fejlett állat; mások a vallási dogmákban, a «felhőn ülő nagyapóban, aki mindent irányít»; megint mások a mágikus behatás erejében hisznek… De a legtöbb ember, anélkül hogy számot adna róla, egyszerűen abban hisz, hogy a világ olyan, amilyen: ahogyan látjuk, érezzük, mérjük, és hogy függetlenül létezik tőlünk, attól, amit gondolunk róla, amit tudunk róla – egyszerűen csak van. És amikor mi már nem leszünk, ő ugyanúgy megmarad, csupán mi nem leszünk benne. Ezt nevezik «objektív valóságnak». De ez nem a dolgok valódi természete, ez csupán egy ilyen hit, egy mély, gyermekkorban öntudatlanul magunkba szívott és szokássá gyökeresedett meggyőződés; a legtöbb ember egyszerűen hisz ebben az «objektív valóságban», épp úgy, ahogyan más a «felhőn ülő nagyapóban». De a lényeg az,

hogy a «mindenkinek – a hite szerint» képlet minden esetben működik: amiben hiszel, azt kapod. Bármely Hit, mint bármely igazság, önmagát igazolja a külső valóság tényeivel. Bármelyik.

Alapvető szinten a valóságunk – ahogyan a fizikusok mondják – kvantumleves, vagyis a valóság minden lehetséges változatának «zagyvaléka», és csupán az észlelésünk mintája, az, ahogyan a világunkra tekintünk, milyen prizmán (hiedelmeken és meggyőződéseken) keresztül fogadjuk be, határozza meg a valóságnak azt a konkrét változatát, amelyet megélünk. Igen, ezeknek a változatoknak eltérő megvalósulási valószínűségük van. De amint a kvantum-QBism koncepció mondja nekünk: «a te valóságodban a legnagyobb valószínűséggel az történik meg, amiben annyira hiszel (biztos vagy), hogy kész lennél pénzt tenni rá». A Te valóságodban az történik, amiben hiszel, «mindenkinek – a hite szerint», a tények és az azokat rendszerező tudás pedig csupán következmények, amelyek a Hitünk mintája szerint «bukkannak fel» az anyagi valóság kvantumleveséből.

Más szóval, Te minduntalan öntudatlanul fogod keresni és megtalálni a megerősítést pontosan arra, amiben hiszel. A kérdés megint csak az: boldoggá tesz-e a Hited, a meggyőződésed Téged? Lehet, hogy kezdetben öntudatlanul fogadtad be hiedelmeidet – édesanyádtól és édesapádtól, nevelőidtől és tanáraidtól, egész környezetedtől –, ám most tudatos választást tehetsz. Kritikusan átgondolhatod a gyümölcsöket, amelyeket

jelenlegi hiedelmeidből és meggyőződéseidből kapsz, és – immár tudatosan – kiválaszthatod azt, amiben valójában hinni akarsz. A Hit megválasztása a valóság és az azt működtető törvények megválasztását jelenti.

Aki úgy dönt, hogy az «objektív valóságban» hisz, automatikusan e valóság törvényeinek hatálya alá kerül: az erőforrások korlátozottsága, a megszerzésükért folytatott küzdelem kényszere, a verseny törvényei, amelyekben az erkölcs, az etika, a Szeretet és az igazságosság felett mindig a túlélés áll. A legerősebb marad életben. De mindig akad egy még erősebb, akiben még kevesebb az erkölcsi-etikai gátlás. Ám a végén ő is veszíteni fog – a legerősebb ellenféllel, az elkerülhetetlen halállal szemben. Ebben a valóságban egyetlen garancia létezik: a vereség garanciája, a halál garanciája mint természetes végkifejlet. És amíg Te rendületlenül haladsz ezen előre elrendelt végkifejlet felé, addig szenvedésre, félelemre és szeretetlenségre vagy kárhoztatva. Vagy arra, hogy «fájdalomcsillapítókon» élj, megpróbálva bármivel elterelni Magad a félelmek és csalódások fájdalmáról – étellel, szexszel, szórakozással, sporttal, mesterséges játékokkal, különféle kurzusokkal, tréningekkel, drogokkal, alkohollal…

És ez «objektív». Hiszen az «objektív valóságban» oly sok a Tőled független, külső tényező, hogy egy értelmes ember, ha hisz az «objektív, tőle függetlenül létező anyagi valóságban», egyszerűen kénytelen félelmet és állandó szorongást megélni amiatt, hogy képtelen mindet uralni. Egy ilyen valóságban, meghatározása szerint, a félelem uralkodik. De

az ember nem élhet örök félelemben, ez ellentmond Igazi természetének. Ezért hát kénytelen valamivel elterelni a figyelmét…

És sokan e félelem és szenvedés elől «Istenhez» menekülnek; egy olyan istenhez, aki épp úgy, mint az «objektív valóság», Tőled elkülönülten létezik – afféle «felhőn ülő nagyapó, aki mindent intéz». De ez olyan, mint a «rossz zsaru» és a «jó zsaru». «Ugyanaz a kutya más szőrzetben». Mostantól tőle kell majd félned. És szüntelenül kutatnod, mit akar ő Tőled. És itt jelenik meg a vallási egregórok, entitások sokasága, akik az emberek hitének energiájából akarnak táplálkozni. Mert a Hit – az élet forrása, a Hit – a csatorna, amelyen keresztül az energia átadódik annak, amiben hiszel. És hogy egy istenben, a tudományban, a harmadik világháborúban vagy az elnökben hiszel-e, aki majd mindenkit megment, lényegében mindegy. Önként adod át életerődet valaminek, ami kívül van.

Ez nem jelenti azt, hogy Isten nem létezik. Isten létezik. Isten mint mindennek a Legmagasabb Potenciálja létezik, minden létezőé, mindennek, ami valaha volt, van és lesz, és egyidejűleg mint annak Forrása. És minden időkben voltak emberek, akik e Legmagasabb Potenciál – az emberiség és az Élet egésze – szolgálatának szentelték magukat, e Legmagasabb Potenciált Feltétel Nélküli Szeretetként, a halál felett diadalmaskodó Örök Életként, Legfelsőbb Értelemként, Legfelsőbb Bölcsességként, Legfelsőbb Erőként és Legfelsőbb Akaratként, mindennek Legfelsőbb Okaként és Forrásaként, és végül Legfelsőbb

Vonzásként határozva meg a legáltalánosabb értelemben. Az ilyen embereket, akik e Legmagasabb Potenciál szolgálatának szentelték magukat, szenteknek nevezték. És ezek az emberek megteremtették saját, időtlen és vallásokon túli kapcsolatukat ezzel a Legmagasabb Potenciállal, és szolgálatukkal, valamint Hitükkel gazdagították minden minőségét vagy valamely konkrét tulajdonságát: valaki az Akaratot edzette (negyven éven át imában állva egy oszlopon vagy kövön), valaki az anyagon való uralkodás Erejét a hit által («Mert ha akkora hitetek volna, mint a mustármag, azt mondanátok ennek a hegynek: menj innen amoda, és elmenne»), valaki Bölcsességet szerzett, megerősítve az Értelmet és felemelve azt a Szellembe, a Szellembe mint a tudat Legfelsőbb formájába. Valaki az elmét fegyelmezte. Valaki a test félelmeitől és korlátaitól, testi függőségeitől való Szabadságot érlelte ki. Valaki a Testet tökéletesítette. Valaki a Lélek spektrumát tágította. Valaki az Energiát fejlesztette. Valaki a Szeretetet gyűjtötte egybe.

Igen, ez is hit. De ez a Hit, amelyet az Egésznek, az Egyetlen és oszthatatlan Létezőnek szenteltek, amely minden korban megteremtette a maga Élő Kapcsolatát az Élő, Időtlen Istennel, beleadva vívmányait a Szellem Egységes Kincstárába – ez a Hit, az Élő Hit teremtette meg a mi Legmagasabb Potenciálunkat, amelyhez egy napon mindenki hozzáférhet, aki csak vágyik rá –, immár nem saját érdemei szerint, hanem a Legfelsőbb Kegyelem által, amely e szent emberek önfeláldozó Összegzett Hőstettéből szövődött, és az emberiség egész történelme során az Egyetlen Isten Képévé és az irántunk való Szeretetévé, a mi Egyetlen Atya-Anyánk Gyermekei iránti Kegyelmévé formálódott.

És ez a Hit, egyetemességének erejénél fogva, létrehozza a Legmagasabb Potenciál kollektív valóságát, a Paradicsom kollektív valóságát.

Ezen emberek mindegyike kiindulópontként használta fel gyengeségeit, saját korlátait, és növelte a hit erejét és a vágy erejét (a vágyak pedig rendkívül fontosak, amint azt a következő fejezetből látni fogjuk), nem fordulva el saját gyengeségétől és félelmeitől, és nem próbálva meg «fájdalomcsillapítókba» feledkezni, mint mások, hanem nyíltan a szemükbe nézve, s nap mint nap véghezvíve e határok átlépésének hőstettét; e tett gyümölcseit nem személy szerint önmagának, hanem az egész Emberiségnek szentelve, az Ő Legmagasabb Potenciáljának, Annak, Akit Egyetlen Istennek, Egyetlen Atya-Anyának, Egyetlen Szellemnek nevezünk, felismerve, hogy mindezen legfelsőbb minőségek nem most, nem ebben a pillanatban érik el kritikus tömegüket, hanem a jövőben («az eljövendő korban»), egy olyan minőségileg Új Tudatban, Amely egy napon Önmagára mint mindennek az Okára ébred rá. A Teremtő Tudatában.

És íme, ez a jövő elérkezett. Az «Egykor» – az a Most.

Megkérdezheted: miért nem lehet egyszerűen önmagadban hinni? Lehet. De hasonlítsd össze: a hitet magadban mint egy különálló lényben, és a Hitet Önmagadban mint az Egyetlen Isten, az Egyetlen Élet egyedülálló megnyilvánulásában, Aki megtestesítette a Saját Legmagasabb Potenciálját, és folytatja Annak tágítását minden egyes pillanatban minden egyes egyedi

megnyilvánulásával, amelyekből Isten minden gyermeke, saját valóságának minden teremtője pillanatról pillanatra továbbfejleszti az Egyetlen Szellem-Atya-Anyától kapott tehetségeket, ajándékokat, mindennapi hozzájárulását adva e Legmagasabb Potenciál növekedéséhez, cserébe megkapva önmaga számára az Egyetlen Legmagasabb Potenciál Megújult Változatát, amelyet az Egyetlen Test minden gyermeke és része hordozott ki az Egyetlen Most minden pillanatában.

Ismerd el: a magadban mint a saját tapasztalatai által korlátozott, különálló tudathordozóban való hit, és a Hited Önmagadban mint az Egyetlen Isten egyedülálló megnyilvánulásában – Aki Magába fogadja az egész Emberiség által kihordott Egyetlen Időtlen Tudat Egyetlen Legmagasabb Potenciálját –, két különböző dolog.

Hogyan higgy hát Önmagadban, Önmagadban mint a saját valóságod teremtőjében, az Egésztől el nem különült önmagadban, hanem mint istenben és szeretett gyermekben, az Egyetlen Isten egyedülálló megnyilvánulásában a Te egyedi emberi formádban?

Hiszen a Hit szorosan összefonódik a vágyakkal. Abban hiszünk, amiben hinni akarunk. És fordítva: vágyainkat a hiedelmeink határozzák meg. Nézzük meg közelebbről a Te vágyaid életadó erejét.