7. Érzések

A hétköznapi tudat szemszögéből úgy tűnik számunkra, hogy érzéseink (érzeteink, érzelmeink és lelki megéléseink) a külső körülményektől függenek: a veszélyből félelem fakad, a durva szóból sértettség, az elkövetett hibából bűntudat, a szeretett személlyel való találkozásból szeretet, a gyermekek «rossz viselkedéséből» bosszúság és így tovább.

A Teremtő Tudatának szemszögéből azonban minden éppen fordítva van – tudatunkban már eleve léteznek olyan tudatalatti (tudattalan, automatikusan bekapcsoló) programok, amelyek bizonyos érzéseket, érzelmeket indítanak el. Nevezhetjük ezeket érzéssablonoknak. És pontosan az érzéssablonok hozzák létre a «kvantumlevesből» (vonzzák be a valóságunkba) a megfelelő körülményeket: a félelem veszélyeket és fenyegetéseket szül, a sértettség sértőt, a bűntudat hibákat, a szégyen a Te semmisséged bizonyítékait, a haragvás talál valakit, akire haragudhat, a gyűlölet talál magának ellenséget, és így tovább.

Az érzések elsődlegesek, a külső körülmények pedig másodlagosak. Változtasd meg az érzéseidet, és megváltoztatod a valóságodat.

Ez a mechanizmus nagyon szorosan kapcsolódik mind a hiedelmeink megtestesülésének mechanizmusához, mind a vágyak fizikájához. Bizonyos hiedelmek bizonyos érzéssablonokat szülnek, más hiedelmek pedig másokat. Ahogy már említettük, a hit

az objektív, tőlünk függetlenül létező valóságban rengeteg félelem megélésével jár együtt: félelem a haláltól, félelem az élettől, félelem az elítéléstől, félelem a hibázástól, félelem a konfliktustól, félelem a pénz nélkül maradástól, félelem a megbetegedéstől, félelem a testi és lelki fájdalomtól, félelem a holnaptól, félelem a változástól, félelem a gyermekekért, a jövőjükért, félelem az új kezdetektől, félelem a félelemtől…

Ennek eredményeként minden vágyunk akörül a vágy körül összpontosul, hogy biztonságba helyezzük Önmagunkat és szeretteinket, megvédjük őket a mindenféle félelmektől és fenyegetésektől, ami az «objektív valóság» feltételei között definíció szerint lehetetlen. És minél inkább próbálunk védekezni (több pénzt keresni, nagyobb ellenőrzést, hatalmat szerezni más emberek felett stb.), annál több okunk lesz az aggodalomra, a fenyegetések mértéke pedig éppenséggel növekszik. «Minél magasabbra szállsz, annál nagyobbat esel».

A Hit pedig abban, hogy mi magunk, a saját tudatunkkal teremtjük meg a valóságunkat, lelkesít bennünket, tág teret nyit az ihlet és az alkotás előtt, az Önmagunk iránti érdeklődés előtt, felébresztve az Önmagunkban rejlő Ok keresésének és kutatásának, az önismeretnek a szenvedélyét, lehetőséget adva arra, hogy megtanuljuk pontosan azokat az érzéseket bekapcsolni, amelyeket át akarunk élni, elmozdítva elménk figyelmének fókuszát a «külső» gondolkodástól, a külső események elemzésétől a belső állapotok megfigyelése és az önreflexió felé. A Hit abban, hogy minden tekintetben teremtők vagyunk, arra ösztönöz bennünket, hogy megtanuljunk uralkodni magunkon, fokozatosan gyengítve (majd teljesen kikapcsolva) a külső

ingerekre adott reakcióprogramokat, és épp ellenkezőleg, elsajátítva állapotunk tudatos megteremtésének készségeit – az Igazság élő szavával, imában, meditációban, az elme fegyelmében, érzéseink tudatos megfigyelésében és átalakításában, egészen a Feltétel Nélküli Szeretet és minden árnyalatának megéléséig: a finom lelki megrendüléstől az Isteni Kegyelemig és a mindenséggel való Egységig.

A Teremtő Tudata az alkotó önkifejezés olyan szabadságát adja nekünk, és a Legfelsőbb Gyönyörnek olyan távlatait nyitja meg állapotunk tudatos irányítása révén, hogy vágyaink szinte «egymással versengve» sarkallnak bennünket arra, hogy csak ezzel foglalkozzunk: egyre mélyebben és tágabban kibontakoztatni teremtő lehetőségeinket, tehetségeinket, megismerni Önmagunkat, elsajátítani a tudatos teremtés egyre újabb és újabb eszközeit, és bővíteni a tudattal való munka eszköztárát, a Tudat Technológiáinak egész fájává, lényegében az Élet Fájává terebélyesedve, amelynek legédesebb gyümölcse a Szeretet Technológiája lesz. Miért Technológia? Mert most már tudatosan indíthatjuk el, teremthetjük meg a Szeretetet, irányítva a tudatunkat. Vannak kulcsfontosságú lépések, amelyeket megtéve garantált eredményt kapunk. Mi ez, ha nem technológia?

Igen, ez a technológia, a Szeretet Technológiája, kezdetben számos, számunkra alapvetően új készség elsajátítását követeli meg, «a Teremtő tudatának finommotorikáját» – fegyelmezni elménket, a figyelem fókuszát az érzésekre helyezve, megtanulni irányítani energetikai

állapotunkat, elzárva a szivárgásokat és növelve az életerő áramlását, fenntartani a tudat higiéniáját, tudatosan választani a Hitünket minden történő dolog tökéletességében, újra és újra visszavéve Önmagunknak a Teremtő Felelősségét minden helyzetben és minden körülmény között, stabil belső párbeszédet kialakítani Énünk Magasabb, időtlen aspektusaival (a Felettes Tudattal, az Egyetemes Lélekkel, az Egyetemes Szellemmel, az Atya-Anya Istennel, a Krisztus-Tudattal, az ős-istenekkel és a tanító-istenekkel, a Felsőbb Énünkkel), a történések Okát kizárólag Önmagunkban keresni és megtalálni, naponta fejleszteni tehetségeinket, az élvezet, nem pedig a kötelezettségek iránytűjére támaszkodva – egyszóval, megtanulni az Öröm szerint élni, nem pedig félelemből és kötelességtudatból («és bocsásd meg a mi vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek»), és még sok-sok más, belső erejét és hatékonyságát tekintve fontos és erőteljes, de belső érzetében nagyon könnyed – egyszóval nagyszerű és ragyogó – tudatkészséget elsajátítani –, ezért mindez igénybe vesz majd némi időt, úgyhogy ne légy Magadhoz túl szigorú és követelőző ezen az úton, hiszen végső soron mindezt igazolja a Magasabb valóságokhoz és a Legfelsőbb Gyönyörhöz való hozzáférés, amely istenemberi természetünk sajátja – az Abszolút Feltétel Nélküli Örök Szeretethez.

A legfontosabb pedig ebben a Technológiában, a Szeretet Technológiájában az, hogy képesek vagyunk megteremteni a Szeretetet, voltaképpen az Élő Paradicsomot bármely pokol kellős közepén, és felemelni bármilyen fájdalmat, szenvedést és gyötrelmet a legmagasabb potenciáljukba – tehetségeink újabb és újabb

metszeteibe és az Isteni Szeretet határtalan Szivárványának árnyalataiba.

Erre csak az istenek képesek. És Te meg én megtanuljuk ezt, Szeretett barátom.

Ez a Te természetedben van. Csupán nagyon kell akarnod, és magadnak kell követelned. Követeld a saját utadat! Nyilvánítsd ki Isteni akaratodat a Szellem szabadságának elnyerésére, a Belső Igazság feltárására és az Abszolút Feltétel Nélküli Örök Szeretet készségeinek elsajátítására!

Tehát az érzések elsődlegesek, a külső körülmények pedig másodlagosak; a külső események áramlása csupán díszlet, amelyben megnyilvánulnak a megszokott érzéssablonjaink. A korábbi érzésspektrum tekintetében (harag, sértettség, bűntudat, félelem, szégyen stb.) ezeket az érzéssablonokat gyakran érzelmi töltéseknek nevezik. Ezek a belső érzelmi töltések nagyon korán, a gyermek- és serdülőkorban alakulnak ki az emberben – a megélt érzelmi traumák következtében –, és a későbbi élet során ciklikusan újra és újra megismétlődnek, ugyanazokat az érzelmeket váltva ki belőlünk, bár talán új emberekkel és új élethelyzetekben. A díszletek változnak, az átélések lényege ugyanaz marad – mindaddig, amíg az ember el nem kezd minden történés okát Önmagában és kizárólag Önmagában keresni és elismerni – el nem kezd

önreflexióval, önismerettel foglalkozni, fel nem fedezi ezeket a «töltéseket», és nem «semlegesíti» őket.

És ahogy a vicc mondja: «a pszichoterápia öt évet vesz igénybe». Ám Istennel, tudatunk Építészével ez az út, a gyógyulás útja alig néhány percet, sőt csupán pillanatokat vesz igénybe. Pontosan erre a gyógyulásra, átlényegülésre, tudatunk transzformációjára van szükségünk Istenre. Nem azért, hogy folyton a negatív következményekkel bajlódjunk, hanem hogy magát az okot szüntessük meg. Elsősorban erre kell irányulnia az imánknak:

«Urunk, Atyánk, taníts meg minket mindenben és mindenkor, minden élethelyzetben Önmagunkban és csakis Önmagunkban keresni az okot – és miután megtaláltuk, kijavítani azt» –

súgja nekünk a Szentháromság–Szergij-kolostor archimandritája, Kirill (Pavlov) atya, a modern szent és csodatevő. És ennek a «kijavításnak» az értelme nem az, hogy átalakítsuk Magunkat, hanem az, hogy elfogadva az Okot Önmagunkban, elfogadva a Teremtő Felelősségét saját teremtményeinkért, úrrá legyünk Önmagunkon, visszavegyük a hatalmat, és többé soha ne adjuk át azt a Hitünk által külső tárgyaknak, külső okoknak, külső díszleteknek, legyenek azok emberek vagy «objektív körülmények».

A jó hír – és e belső munka lélekemelő része – az, hogy végül

felismerjük, hogy minden tapasztalatunk tökéletes, és még ezek az elsődleges «gyermekkori érzelmi traumák», vagy ahogy a pszichológusok nevezik, «gyökérepizódok» is, amelyekben bizonyos érzelmi töltések kialakultak, a mi kívánságunkra kerültek oda, eleve el lettek «tervezve» általunk, felsőbb aspektusaink, Isteni lényegünk által, mint a lélek tapasztalata, amely elengedhetetlen a fejlődéséhez és a bölcsesség megszerzéséhez. Mindez a «gyermekkori szeretetlenség», amelyről a pszichológusok oly gyakran beszélnek, mesterien lett megrendezve, hogy a negatív tapasztalatok megszámlálhatatlan ismétlődésén átmenve, miután semmilyen külső megoldást nem találtunk, befelé forduljunk, és megtanuljuk generálni a Szeretetet, megteremteni Őt önállóan, ahelyett, hogy kinyújtott kézzel rohangálnánk, szeretetért koldulva más, hozzánk hasonló koldusoknál – szülőknél, partnereknél, házastársaknál, barátoknál…

Pontosan az erőtlen állapot, a félelmek, a bűntudat, az elválasztottság, a szenvedés és a küzdelem érzéki megélésének tapasztalatából – a lelki szegénységünk, a saját tökéletlenségünk miatti szégyenünk, a mindenféle bűnök és függőségek rabságának tapasztalatából – születnek meg a szellem megerősítésére irányuló vágyak: a Legfelsőbb Erő, a Legfelsőbb Szabadság, a Legfelsőbb Akarat, a Legfelsőbb Értelem, a Legfelsőbb Félelemnélküliség, a Legfelsőbb Gyönyör, az Egység, a Teljesség, az Összhang és a Szeretet elnyerésének vágyai – mindazon tulajdonságoké, amelyeket Istennek tulajdonítunk, mint fejlődésünk Legmagasabb Potenciáljának. És mint most már tudjuk, minden vágy már beteljesült, a dolog csupán azon múlt, hogy ezek a vágyak megszülessenek és megerősödjenek bennünk. Ezért

köszönet jár mindezért minden gyermekkori traumánknak és minden nehézségnek, amellyel életutunk során találkoztunk. És pontosan a mi eleven érzéki tapasztalatunk, különösen a negatív, szolgált e vágyak felerősítésére. Ezért köszönet illeti minden «negatív» érzésünket is, amelyek arra késztettek minket, hogy befelé forduljunk, keressük és megtaláljuk (pontosabban Hitünk által megteremtsük) az Okot Önmagunkban. A Teremtőt Önmagunkban. Az Istent Önmagunkban.

«Boldogok a lelki szegények, mert övék a mennyek országa» – mondja Krisztus a hegyi beszédben.

A lélek szegénysége, miután tudatosítottuk, megfelelő vágyakat szül bennünk, a «visszájáról» fakadó vágyakat. Másfelől viszont a vágyak már beteljesültek. Nem maradt más hátra, mint követelni az eredményt, és teljességgel befogadni azt, befogadni a Legmagasabb Potenciálunkat, Nevén nevezve Őt. És most elérkeztünk tudatunk csúcsához, a «tetőnkhöz». Amely – mellesleg szólva – a Hitünk tudatos megválasztására, vágyaink elismerésére és összehangolására, valamint az érzéssablonok átírására irányuló ilyen alapvető felkészülés nélkül, egyszóval annak a ténynek az elismerése nélkül, hogy mindannyian magunk (a saját tudatunkkal) teremtjük a valóságunkat, a környező valóság mai bizonytalansága közepette könnyen «meg is csúszhat» – ha a tudatunk épületének alapja netán nem bizonyulna elég szilárdnak. Az alap megvan, a falak állnak, rátérünk a tetőre…