12. Belső párbeszéd (második rész)

...Amikor Mexikó sámánjai leállítják a fejükben a „gonosztól való” belső párbeszédet, feltárul előttük az a világkép, amellyel az ember a „bűnbeesés” előtt bírt, a jó és a rossz tudásának fájáról szakított gyümölcs megízlelése előtt, vagyis mielőtt az emberi tudatba beépült volna a valóságot ellentétpárokra bontó duális világkép: jó/rossz, fekete/fehér, rossz/jó, nagy/kicsi, férfi/női, fájdalom/élvezet, Isten/ördög… Lényegében a fejedben zajló, „gonosztól való” belső párbeszéd a megszokott és meglehetősen összetetten felépített kettős világkép fenntartásának eszköze. A világkép, amely e belső párbeszéd leállítása révén tárul fel a sámánok előtt, végtelenül egyszerű – az ember az ősi energiákat látja, és mindent a gyermek ártatlan tekintetével fogad be: minden egyszerűen csak van, és ennyi – nincs rossz vagy jó, nincs jó és gonosz, minden egyszerűen van – valamit meg lehet enni és jóllakni vele, valami mozog és felkelti a figyelmet, lehet vele játszani és fel lehet fedezni. Ennél több a világon egyszerűen nem létezik. Így élt Ádám a paradicsomban. Így él mellesleg a mai napig a pirahã törzs Amazóniában. Miután Ádám megízlelte a jó és a rossz tudásának fájáról származó duális világképet, érzékelésében elválasztja Önmagát Istentől. Immár az emberi tudatban Isten egy folyton növekvő Nagyság, az ember pedig egy (Isten és a mindenség méretei előtt) mindinkább saját semmiségét felismerő lény. És ez az érzékelés elkerülhetetlenül félelmekhez, szégyenhez, fájdalomhoz és szenvedéshez vezet, egy-

-részt, másrészt pedig az ezektől való védekezés különféle módjaihoz. Így megy végbe a tudat evolúciója, kitágul a nyelvi világkép: bővül a szókincs, és ezáltal gazdagodik azon jelenségek köre is, amelyeket az ember képes érzékelni és amelyekkel képes együtt érezni, az ősvalóság kvantumleveséből formálva meg (kiemelve) nem csupán a sokféleségében kiteljesedő anyagi valóságot, hanem lelke gazdag érzelemvilágát és a többszintű spirituális valóságot is. Végeredményben a gondolkodó ember felfedezi a szenvedés, a fájdalom természetét, és keresni kezdi az utakat, hogy legyőzze ezt a fájdalmat, hogy kilépjen annak határain túlra, növelve az élvezetet, a gyönyört. Így születik meg a sámánizmus, a mágia, a vallás, a tudomány. A sámánok arra törekszenek, hogy megszabaduljanak az emberi fejben lévő duális világképtől, visszavezetve őt az egyszerűséghez és a természettel való egységhez; a mágusok – hogy egyezségre jussanak e természeti erőkkel; a tudomány – hogy uralma alá hajtsa őket, nem mondva le a dualitásról, hanem ellenkezőleg, a duális elme vívmányait a legteljesebben fejlesztve és kihasználva; a vallás pedig a Hit hídjait veti át számunkra az ahhoz a Nagysághoz való kapcsolódáshoz, amelytől a duális elme elválasztott minket, Felsőbb Erőnek, Istennek nevezve azt. Lemondani a duális világképről, visszatérve az emberiség eredendő, ártatlan gyermekkorába, vagy továbbra is használni a duális elmét, hogy megvédd Magad a félelmektől, amelyeket épp ő maga szült, avagy megerősíteni Hitedet egy különálló, a tudat túlsó végén létező Felsőbb Erőben – a Te döntésed, Barátom. Mi azonban a kiutat ajánljuk a dualitásból a trialitásba, az Egységes

Teremtői Tudatba, ahol a duális tudat pólusai – a fekete és a fehér, a sötétség és a fény, a semmiség és a Nagyság – benned egyesülnek a Világ Egységes Szivárványává, és Te elismered Önmagad a Teremtőjének, a Kollektív Teremtőjének. A Világ Egységes Szivárványa. RadoMir.

A Radomir – tudat. A Teremtő Egységes Tudata.