Iszlám
vissza

58. Al-Mujaadila

1Allah bizony meghallotta annak a szavát (Hawla bint Taflaba), aki a férje miatt kezdett vitát Veled (Muhammad- Allah áldja meg és adjon neki örök üdvösséget), és Allah-nak panaszkodott. Allah meghallja a beszélgetéseteket. Allah Halló és Látó. Guz" 28. Hizb

2Azok, akik közületek úgy válnak el a feleségeitektől, hogy azt mondják: , Olyan vagy nekem, mint az anyám háta!" - tudniuk kell -, hogy ők nem az anyjuk. Anyjuk csak az, aki szülte őket. Ezzel ők borzalmas szót ejtenek. ki és igaztalant. Ám, Allah bizony Elnéző és Megbocsátó

3Akik úgy válnak el feleségeiktől, hogy azt mondják: Olyan vagy nekem, mint az anyám háta!" majd visszatérnek ahhoz, amit már mondtak, azoknak egy rabszolgát kell felszabadítaniuk, mielőtt egymást érintenék. Ebből okulhattok. Amit tesztek, mindarról Allah tud

4Aki pedig erre nem képes (előteremteni a pénzt a rab felszabadítására), annak két egymást követő hónapban kell böjtölnie, mielőtt egymást érintenék. Aki pedig erre sem képes, annak hatvan szegény ember táplálása a kötelessége. Ez azért van, hogy higgyetek Allah- ban és az Ő Küldöttében. Ezek Allah törvényként szolgáló szabályai. A hitetleneknek pedig fájdalmas büntetés jár

5Akik pedig szembefordulnak Allah-hal és az Ő Küldöttével (Muhammad-dal Allah áldja meg és adjon Neki örök üdvösséget), azoknak szörnyü megaláztatás lesz az osztályrészük. Ahogyan megaláztatás jutott azoknak, akik előttük voltak. Mi bizony világos Jeleket nyilatkoztattunk ki. A hitetleneknek pedig megalázó büntetés jut majd

6Azon a Napon, midőn Allah mindegyikőjüket feltámasztja, és tudatja velük, mit tettek. Allah pontosan számon tartotta azt (a tetteiket). Ám ők elfeledték. Allah mindenre felügyel

7Vajon nem fogod-e fel, hogy Allah tudomással bír mindarról, ami az egekben és a földön van? Nincs olyan titkos tanácskozás, ahol hárman vesznek részt, hogy ne Ő lenne a negyedik. Vagy ahol öten, ott ne Ő lenne a hatodik. Vagy legyenek akár kevesebben, vagy többen, Ő mindig velük van! , akárhol legyenek is. Azután majd a Feltámadás Napján tudatja velük, mit cselekedtek. Allah bizony mindennek a Tudója

8Nem láttad-e azokat, akik eltiltattak a titkos beszélgetésektől, majd Pedig visszatérnek ahhoz, amitől eltiltattak. És titokban egymás között sugdolóznak a bűnről és az ellenségeskedésről és a Küldöttel szembeni engedetlenségről. Ha eljönnek hozzád, úgy üdvözölnek, ahogyan Allah nem üdvözöl. És magukban azt mondják: ,. Vajon miért nem büntet meg Allah bennünket azért, amit mondtunk?" A Pokol elégséges lesz a számukra, annak tüzén fognak égni. Milyen szörnyű sors ez

9Ó, ti, akik hisztek! Ha egymás között meghitten beszélgettek, ne beszéljetek a bűnről és az ellenségeskedésről, és a Küldöttel szembeni engedetlenségről! Beszéljetek inkább egymás között a jámborságról és az istenfélelemről! És féljétek Allah-ot, Akinél összegyűjtettek

10A titkos beszélgetés bizony a Sátántól származik, hogy elszomorítsa azokat, akik hisznek. Ám ő semmiféle ártalmat nem okozhat nekik, csak Allah engedelmével. A hívőknek Allah-ra kell támaszkodniuk

11Ó, ti, akik hisztek! Ha az mondatik néktek, hogy adjatok helyet az üléseken, akkor adjatok helyet! Így Allah is helyet ad nektek (az Ő könyörületében). Ha az mondatik néktek, hogy álljatok fel, hát álljatok fel! Azokat, akik hisznek közületek és azokat, akiknek tudás adatott, Allah fokokkal magasabbra emeli. Allah mindenről tud, amit ti tesztek

12Ó, ti, akik hisztek! Ha a Küldöttel akartok meghitten beszélgetni, akkor a beszélgetés előtt adjatok. adományt. Ez jobb nektek és tisztább. Ám ha erre nem találtok módot és lehetőséget, Allah Megbocsátó és Könyörületes

13Talán tartotok attól, hogy a beszélgetésetek előtt adományt adjatok? Ám, ha ezt nem teszitek, és Allah kiengesztelődve fordul felétek, úgy végezzétek el az imát. (as-salátu), adjátok meg az alamizsnát! És engedelmeskedjetek Allah-nak és az Ő Küldöttének! Allah-nak tudomása van arról, hogy ti mit tesztek

14Vajon nem láttad-e ( Muhammad- Allah áldja meg és adjon neki örök üdvösséget) azokat, akik olyan néppel viselkedtek barátságosan, akiket Allah haragja sújtott? Nem tartoznak ők sem hozzátok, sem hozzájuk. Hazugsággal keverik esküjüket, És ők tudva tudják ezt

15Allah szigorú és kemény büntetést készített elő a számukra. Bizony rossz az, amit ök elkövettek

16Esküvéseiket védőpajzsul tartották, és letérítettek Allah Útjáról. Megalázó büntetés lesz az ő osztályrészük

17Nem fog rajtuk segíteni sem a vagyonuk, sem pedig gyermekeik Allah előtt. Ők a Tűzbe jutók, akik abban örök időkig időznek

18Azon a Napon, amikor Allah mindegyikőjüket feltámasztja, úgy fognak majd esküdözni Neki, ahogyan nektek is esküdöznek. Úgy vélik, hogy ezzel tesznek valamit. Bizony ők a hazugok

19Erőt vett rajtuk a Sátán, és elfeledtette velük az Allah-ról való megemlékezést. Ők a Sátán csapata. A Sátán csapata bizony a kárvallott vesztesek csapata

20Akik szembefordulnak Allah-hal és az Ő Küldöttével, ők a legmegalázottabbak közé tartoznak

21Megírta Allah elrendelésként: Bizony, Én fogok győzni és a Küldötteim!" Allah Erős és Hatalmas

22Nem találsz (Muhammad- Allah áldja meg és adjon neki örök üdvösséget) olyan népet, amely, ha hisz Allah-ban és a Végső Napban, szeretettel viseltetne azokkal szemben, akik szembefordultak Allah-hal és az Ő Küldöttével. Még ha ezek az apáik, vagy fiaik is, vagy testvéreik, vagy rokonságuk. Ők azok, akiknek a szívébe írta a hitet (Allah), és a Tőle származó Rük-al (bizonyítékokkal és igaz vezetéssel) erősítette meg őket. És olyan Kertekbe (a Paradicsomba) juttatja őket, amelyek alatt folyók folynak és örökké ott maradnak. Tetszését leli bennük Allah, és ök is tetszésüket lelik Benne. Ők Allah csapata (Hizbu-Lláhi). Bizony, Allah csapata a boldogulók csapata

forrás: Dr. Ahmed Abdel Rahman Okfat Tashaab

WEBREATH · 11:11

«If you are thankful, I will give you more» — Quran 14:7

Breath is one for all: everyone lives by it, whoever they are and whatever they believe. Every day at 11:11 local time people stop for sixty seconds, breathe, and thank GOD for the breath — each in their own words, each within themselves. In that minute we are One Breath.

WEBREATH — the Minute at 11:11, your own local time — we are One Breath