Iszlám
vissza

30. Ar-szoba

1Alif-lám-mim

2Győzelmet arattak a bizánciak (vagy rómaiak) felett

3A legközelebbi földön? De megyeretésük után ők fognak győzedelmeskedni

4Egy pár éven belül Allah-é a döntő szó. Előbb is, és később is. És akkor örülnek majd a hívők

5Allah segítségének. Azt segít Ő, akit akar. Ő a Hatalmas és a Megkönyörülő

6Allah ígérete (ez). Allah nem szegi meg az ígéretét. De a legtöbb ember nem fogja fel ésszel

7Ők az evilági élet nyilvánvaló, látható részét tudják. Ám a Túlvilággal szemben hanyagok

8Vajon nem gondolkodnak-e el magukban? Allah igazsággal teremtette az egeket és a földet és mindazt, ami közöttük van és megszabott határidővel. Ám a legtöbb ember az Urával való találkozás felől hitetlen

9Vajon nem járták-e be a földet? És nézték milyen lett a sorsuk. azoknak, akik előttük voltak- holott erősebbek voltak, mint ők, megforgatták a földet és művelték azt, sokkal inkább, mint ők és a Küldötteik nyilvánvaló bizonyítékokkal jöttek el hozzájuk. Allah nem akart igazságtalanságot elkövetni ellenük, inkább önmaguk ellen követettek el bűnt

10És azok sorsa, akik rosszat tettek, azoké lett a legrosszabb. Hiszen hazugságnak tartották Allah Jeleit és gúnyt űztek azokból

11Allah az, Aki elkezdi a teremtést, majd megismétli azt. Majdan Hozzá fogtok visszatérni

12És azon a Napon, amikor beáll az Óra, a bűnösök megrettennek

13És az ő társaik nem lesznek az ő közbenjáróik és nem hisznek a társaikban

14És azon a Napon, amikor beáll az Óra, azon a napon szétszakadoznak

15Ám azok, akik hittek és jótetteket cselekedtek ők egy kertben (a Paradicsomban) fognak örülni

16Ám azok, akik hitetlenek voltak és hazugságnak tartották a Mi Jeleinket és a Túlvilággal való találkozást, azok a büntetésre hozatnak elő

17Magasztaltassék Allah, (midőn) este nyugovóra tértek és midön reggelre keltek

18Övé a hála az egekben és a földön, esti időben és midőn deleltek

19Előhozza az élőt a halottból és. előhozza a halottat az élőből és életre kelti a földet, annak halála után. Ti így hozattok elő

20AzŐ Jelei közül való az is, hogy porból teremtett meg benneteket, majd ezután emberek lettetek és elterjedtetek

21AZ Jelei közé tartozik az is, hogy magatokból feleségeket teremtett nektek, hogy velük lakjatok. És közöttetek szeretetet és könyörületet alkotott. Bizony ebben jelek vannak az olyan nép számára, amely elgondolkozik

22AzŐ Jelei közé tartozik: az egek és a föld megteremtése, nyelveitek különbözősége, és színetek különbözősége. Bizony ebben jelek vannak a világok számára

23AzŐ Jelci közé tartozik az is, hogy éjjel alusztok és nappal az Ő túláradó kegye után törekedtek. Bizony ebben jelek vannak az olyan nép számára, amely hall

24AZŐ Jelei közé tartozik az is, hogy megmutatja nektek a villámlást, félve és vágyakozva. És az égből vizet bocsát le, amellyel a földet életre kelti, annak halála után. Bizony ebben jelek vannak az olyan nép számára, amely az eszét használja

25Az Ő Jelei közé tartozik az is, hogy az ég és a föld az Ő parancsa alapján áll fenn. És ha majd egy hívással szólít benneteket, ti előjöttök. (a sírjaitokból a számonkérésre, és jutalmazásra)

26Övé (mind) az, aki (és ami) az egekben és a földön van. Mindenki Hozzá fordul alázatosan

27Ő az, Aki elkezdi a teremtést majd. megismétli azt. Ez könnyebb a Számára! Övé a legmagasztosabb példázat az egekben és a földön. Ő a Hatalmas és a Bölcs

28Saját magatokból vett példázatot adott nektek: Talán azok között, akiket jobbotok birtokol vannak-e társak abban, mivel elláttunk benneteket, és ti abban egyenlők lennétek? Félitek-e úgy őket, ahogyan magatokat félitek? Így magyarázzuk a jeleket az olyan népnek, amely használja az eszét

29Nem! Azok, akik bűnt követtek el, ők a vágyaikat követték tudás nélkül. Ki vezérelhetné az Igaz Útra azt, akit Allah a tévelygésbe vezetett. Nincs nekik segítőjük

30Fordítsd ( Muhammad- Allah áldja meg és adjon Neki örök üdvösséget) arcodat hantf-ként a Vallás felé! Allah eredendő teremtése" , amelyre teremti az embereket. Allah teremtését nem lehet megváltoztatni, ez az igazi "Vallás! Ám a legtöbb ember nem tudja

31Megbánással fordulva Hozzá. És féljétek Őt! És végezzétek el az imát és ne tartozzatok a társítók közét

32Azok közé, akik darabokra szaggatták a vallásukat és csoportokra szakadtak és minden csapat annak örül, ami nála van

33És ha az embereket csapás éri, az Urukhoz fohászkodnak, megbánással fordulva Hozzá. Ám miután ízelítőt ad a Tőle származó könyörületből, lám egy csoport közülük társat állít az Uruk mellé

34Hogy tagadják azt, amit adtunk nekik. Élvezzétek! Majd meg fogjátok tudni

35Vagy talán érveket bocsátottunk le nekik, amik arról szólnak, amit Mellé társítanak

36És ha megízleltetjük az emberekkel a könyörületet örvendeznek annak. Ám ha valami csapás éri őket, amiatt, amit kezük korábban elkövetett, azonnal elvesztik a reményt

37Talán nem látják, hogy Allah kimérten adja a gondoskodást annak akinek akarja, vagy bőkezűen méri. Bizony ebben jelek vannak az olyan nép Számára, amely hisz

38Add meg a rokonnak a neki járó Tészt és a szegényeknek és az úton lévőknek! Ez jobb azoknak, akik Allah után vágyakoznak. Ők azok, akik boldogulnak

39Amit kamatra adtok, hogy az emberek vagyonában így növekedjen az, az nem növekszik kamattal Allah-nál. Ám, amit zakát-ként adtok, Allah Orcája után vágyakozva, úgy ők azok, akik megkétszerezettben részesülnek

40Allah az, Aki megteremtett benneteket, azután gondoskodott rólatok, majd a halálba küld benneteket, majd új életre kelt benneteket. Van-e a társaitok között valaki is, aki ebből bármit is meg tudna tenni? Magasztaltassék (Allah)! Mennyire felette áll Ő annak, amit Hozzá társítanak

41Romlás jelent meg a szárazföldön És a tengeren, annak okán, amit az emberek keze elkövetett. Azért, hogy megízleltesse velük annak egy részét, amit elkövettek. Talán megtémek

42Mondd (Muhammad- Allah áldja meg és adjon Neki örök üdvösséget): , Járjátok be a földet és figyelve nézzétek mi lett a sorsa azoknak, akik korábban voltak! A legtöbbjük társító volt

43Irányítsd (Muhammad- Allah áldja meg és adjon Neki örök üdvösséget) arcodat az igaz, egyenes Vallás felé, még azelőtt, hogy eljönne egy olyan Nap, amelyet nem lehet elhárítani! Allah-tól jön. Azon a Napon csoportokra esnek szét

44Aki hitetlen volt, annak hitetlensége a maga kárára van. Aki pedig jóravaló módon cselekedett, azok (a jóravaló módon cselekvők összessége) a maguk számára készítik ágyaikat (a Paradicsomban)

45Hogy megjutalmazza azokat, akik hisznek és jótetteket visznek véghez, az Ő túláradó könyörülete folytán. Bizony Ő nem szereti a hitetleneket

46AzŐ Jelei közé tartozik az is, hogy örömhír hozó szeleket küld, azért, hogy megízleltesse veletek az Ő könyörületét és hogy az Ő parancsára a hajók haladjanak és hogy az Ő túláradó kegyelme után vágyakozzatok! Talán hálásak lesztek

47Bizony már előtted ( Muhammad- Allah áldja meg és adjon Neki örök üdvösséget) is küldtünk Küldötteket az ő népükhöz, akik. nyilvánvaló bizonyítékokkal jöttek el. Bosszút álltunk azokon, akik bűnöket követtek el. A Mi kötelességünk a hívők megsegítése

48Allah az, Aki szeleket küld, amelyek felhőket formálnak és úgy teríti szét az égen azokat, ahogyan akarja. És sötét foszlányokká teszi azt. És látod amint abból sűrűn szitáló eső hull. És ha ezzel az Ő szolgái közül eléri azt, akit akar, úgy ők örvendeznek

49Jóllehet azelőtt, hogy lebocsáttatott volna rájuk, kétségbeesés gyötörte öket

50Nézd hát meg Allah könyörületének nyomait! Hogyan éleszti új életre a földet annak halála után. Bizony Ő a halottakat életre keltő! És Ő mindenre képes

51És ha szelet küldenénk és látnák elsárgulni (a vetésüket), még ezután is hitetlenek maradnának

52Bizony te ( Muhammad- Allah áldja meg és adjon Neki örök üdvösséget) nem adhatsz hallást a halottaknak és azt sem teheted meg, hogy a süket a hívást meghallja, ha ők hátat fordítanak

53Nem vezetheted (Muhammad- Allah áldja meg és adjon Neki örök üdvösséget) a vakokat a tévelygésükből az Igaz Útra. És csak azoknak adhatsz hallást, akik hisznek a Mi jeleinkben. Ők a muzulmánok, akik alávetik magukat

54Allah az, Aki megteremtett benneteket a gyengeségből. És a gyengeség után erőt adott nektek és az erő után újra gyengeséget és ősz hajat (ad). Azt teremt, amit akar. Ő a Tudó és a mindenre Képes

55És azon a Napon, amikor bekövetkezik az Óra, a bűnösök megesküsznek, hogy csak egyetlen órát időztek, ekképpen fordulnak el

56Ám azok, akiknek a tudás és a hit adatott azt mondják: ..Bizony a Feltámadás Napjáig időztetek - Allah Írásában van ez! És ez a Feltámadás Napja! De ti ezt nem tudtátok

57Ám azon a Napon a bűnösök mentegetőzése már semmit sem használ. Már engedélyt sem kapnak, hogy visszatérhessenek és Allah tetszését keressék

58Ebben a Koránban mindenféle példát adtunk az embereknek. De ha csak egyetlen jellel mész is (Muhammad Allah áldja meg és adjon Neki örök üdvösséget) el hozzájuk, a hitetlenek minden bizonnyal azt mondják: ,.Ti csak haszontalan üres beszéddel jöttetek

59Ilyen módon helyez pecsétet Allah azok szívére, akik nem tudnak

60Légy hát (Muhammad- Allah áldja meg és adjon Neki örök üdvösséget) állhatatosan kitartó! Allah ígérete az Igazság! És ne engedd, hogy eltántorítsanak téged azok, akik nem rendelkeznek bizonysággal

forrás: Dr. Ahmed Abdel Rahman Okfat Tashaab

WEBREATH · 11:11

«If you are thankful, I will give you more» — Quran 14:7

Breath is one for all: everyone lives by it, whoever they are and whatever they believe. Every day at 11:11 local time people stop for sixty seconds, breathe, and thank GOD for the breath — each in their own words, each within themselves. In that minute we are One Breath.

WEBREATH — the Minute at 11:11, your own local time — we are One Breath