Iszlám
vissza

19. Maryam

1Kaf-har-ya"ayn-sad

2Megemlékezés (ez) Urad könyörületéről, amit szolgája Zakariyya (Zakariás) iránt gyakorolt

3Midőn titkos hívással szólította az Urát (Allah-ot)

4Mondta: Uram! A csontjaim gyengék és a fejem már őszbe hajlik. És a Hozzád való fohászkodásban, ó, Uram, soha nem voltam szerencsétlen

5Én bizony félek, hogy (csak) távoli rokonok (maradnak utánam). A feleségem pedig meddő. Ajándékozz hát meg engem egy tőled származó Örökössel

6Aki majd örökölhet tőlem és örököl Yafgűb (Jákob) családjától", Tedd őt, Uram, (Neked) tetszövé

7(A Magasztos Allah mondta:) ,.Ó, Zakariás! Mi egy ifjú örömhírét közöljük veled, akinek a neve: Yahya (János). Ugyanilyen nevet előtte még senkinek sem adtunk

8Mondta: Uram! Hogyan lehetne nekem fiam, mikor a feleségem meddő, én pedig gyenge öreg korba jutottam

9Mondta: Ekképpen lesz! A te Urad azt mondta: Ez könnyű Nekem. Hiszen téged is megteremtettelek mikor még semmi sem voltál

10(Zakariás) Mondta: ,.Uram! Adj nekem egy jelet!" Mondta: , A te jeled az lesz, hogy nem beszélsz három éjjelen át az emberekhez, (noha) egészséges vagy

11És kiment az al-mihrábu-ból (imahely, vagy magán szoba) a népéhez és jelezte nekik, hogy az (Urat) magasztalják reggel és este

12(Majd fiának ez mondatott) .Ó, Yahya! Erősen ragadd meg az Írást!" És még kisgyermekként bölcsességet adtunk neki

13És Tölünk származó együttérzést és tisztaságot. Istenfélő volt ő

14És kegyesen kötelességtudó (volt) a szüleivel. És nem volt lázadozó zsarnok

15Békesség reá azon a napon mikor megszületett és azon a napon mikor meghal és azon a napon mikor feltámasztatik (új) éltre

16És emlékezz ( Muhammad- Allah áldja meg és adjon Neki örök üdvösséget) meg az Írásban (a Koránban) Máriáról (az ő történetéről), mikor visszavonult a családjától egy keleti helyre

17Elfüggönyözte magát előlük. Mi pedig elküldtük hozzá a Mi Rült- unkat (Gábriel angyalt, Gibril-t), aki egy tökéletes ember képében jelent meg előtte

18Mondta (Mária): .. Én a Könyörületeshez menekülök előled. Ha istenfélő vagy

19Mondta (az angyal): .. Én csupán a te Urad küldötte vagyok. (Az a feladatom,) Hogy tiszta fiúgyermeket ajándékozzak neked

20Mondta: , Hogyan lehetne nekem fiúgyermekem, hiszen férfi engem nem érintett és nem voltam tisztességtelen

21Mondta: Ekképpen lesz! A te Urad mondta: Ez Nekem könnyű. És (azért tesszük ezt), hogy jellé tegyük az emberek számára és Tőlünk származó könyörületté. Elhatározott dolog ez

22Majd várandós lett vele, és visszavonult vele egy távoli helyre

23A szülési fájdalmak egy pálmafa tövébe kényszerítették és mondta: Ó, bárcsak még ezelőtt meghaltam volna és elfelejtett feledéssel lennék elfelejtett

24Majd alóla (a pálmafa) szólíttatott: Ne légy szomorú! Az Urad már elhelyezett alattad egy csermelyt

25Rázd meg a pálmafa törzsét magad felé, hogy érett friss datolyát hullathasson rád

26Egyél, igyál és örvendezz! Ha egyetlen embert is meglátnál mondd neki: "A Könyörületesnek böjtöt fogadtam és így ma nem fogok egyetlen emberhez sem beszélni

27Elvitte (Mária) őt (a gyermeket) a népéhez, akik mondták: .Ó, Mária! Te egy csodálatos dolgot hoztál el

28Ó, Hárün leánytestvére!" Apád nem volt rossz ember és az anyád sem volt feslett nő

29Ő (Mária) reá mutatott, azok pedig mondták: , Hogyan beszélhetnénk vele hiszen ő még kisgyermek, aki a bölcsőben van

30Mondta (a gyermek Jézus): .. Én bizony Allah szolgája vagyok!? Átadta nekem az Írást és Prófétává tett

31És áldottá tett engem bárhol legyek is. Meghagyta nekem feladatul az imát és a zaküt-ot, amíg csak élek

32(És meghagyta még, hogy:) ..Az anyámmal szemben kegyes legyek! És nem tett engem zsarnokoskodó szerencsétlenné

33Békesség reám azon a napon mikor megszülettem és azon a napon mikor meghalok és azon a napon mikor új életre támasztatok

34Ő íme Jézus, Mária fia! Az Igazság szava, akit illetően ők. még kételkedni fognak

35Nem illik Allah-hoz, hogy fiúgyermeket nemzzen. Magasztaltassék! (Felette áll Ő annak, amit társítanak) Ha Ő egy dolgot elhatároz, akkor csupán annyit mond neki: , Légy!" És már meg is van

36(Jézus mondja:) , Allah az én Uram és a ti Uratok! Őt szolgáljátok! Ez az Egyenes Út

37Ám a különböző csoportok" között nézeteltérés keletkezett. Jaj azoknak, akik hitetlenkednek! Azon a hatalmas Napon (a Feltámadás Napján) kell megjelenniük

38Milyen tisztán fognak látni és hallani? azon a Napon mikor Hozzánk jönnek el! Ám a bűnösök" ma nyilvánvaló tévelygésben vannak

39Intsd (Muhammad- Allah áldja meg és adjon Neki örök üdvösséget) őket a gyötrelem Napjára"! Hiszen már eldöntetett a dolog. Ők nem törődnek (semmivel) és nem hisznek

40Mi fogjuk örökölni a földet és azokat, akik rajta vannak, Hozzánk fognak visszahozatni

41És emlékezz meg a Könyvben (ebben a Koránban) /bráhim-ról (Ábrahámról)! Ő igaz ember és Próféta volt

42Midőn mondta az apjának: ,.Ó, apám! Miért szolgálod azt, ami nem hall és nem lát és semmiben sem lehet a hasznodra

43Ó, apám! Nekem olyan tudás adatott, ami neked nem! Kövess hát engem és én az Egyenes Útra foglak vezetni

44Ó, apám! Ne szolgáld a sátánt! Hiszen a sátán a Könyörületessel szemben engedetlen

45Ó, apám! Én félek, hogy téged büntetés fog sújtani a Könyörületes részéről és így te a sátán segítője leszel

46(Az apa) Mondta: ,Ó, Ibrahim (Ábrahám)! Hát te nem tiszteled az én isteneimet? Ha nem hagyod abba akkor meg foglak kövezni. Távozz tőlem épségben (mielőtt még megbüntetnélek)

47(Ábrahám) mondta: , Békesség reád! Én bocsánatot fogok kérni a számodra az én Uramtól. Hiszen Ő igen kegyes velem szemben

48Én távol tartom magam tőletek és attól, amihez Allah helyett fohászkodtok. Én az én Uramhoz fohászkodom. Talán az Uramhoz intézett fohászomban nem leszek szerencsétlen

49Miután távol tartotta magát tőlük és attól, amihez ők Allah helyett fohászkodnak, neki ajándékoztuk Ishág-ot (Izsák) és Yafgüb-ot (Jákob). Mindkettőt Prófétává tettük

50És a Mi könyörületünkből (még többet is) ajándékoztunk nekik. És igaz és magasztos hírnevet adományoztunk nekik

51Emlékezz meg Műsá-ról (Mózesről) a Könyvben (ebben a Koránban)! Ő őszinte hitű volt. Küldött (és) Próféta volt ő

52Szólítottuk őt a Hegy jobb oldalán és bizalmas beszélgetésre közel engedtük őt

53És neki ajándékoztuk a Mi kegyelmünkből testvérét Harün-t Prófétaként

54És emlékezz meg a Könyvben (ebben a Koránban) /sma"I-ről (Izmael)! Az ígéretében ő mindig igaz volt. Küldött (és) Próféta volt ő

55A családjának az imát és a zakát- ot parancsolta mindig meg. És az Ura elégedett volt vele

56És emlékezz meg a Könyvben Idris-ről (Enoch) . Ő igaz ember volt (és) Próféta

57Magasztos helyre emeltük őt fel

58Ők azok, akik iránt Allah kegyelmet gyakorolt a próféták, Ádám leszármazottai, közül és azok közül, akiket Mük-al (Noéval) együtt vittünk (a bárkára) és [Ibrahim (Ábrahám) és Izrael leszármazottai közül és azok közül, akiket vezéreltünk és kiválasztottunk. Ha a Könyörületes Versei recitáltatnak nekik sírva borulnak le

59Utánuk olyan nemzedék következett, akik elhanyagolták az imát és a vágyakat" követték. Csalódással és veszteséggel" fognak szembesülni

60Kivéve azokat, akik megbánást mutatnak és hisznek és kegyes tetteket hajtanak végre. Ők a Paradicsomba léphetnek majdan be, és semmiben sem fognak jogtalanságot elszenvedni

61Adn (Éden) Kertjei, amelyeket a Könyörületes ígért meg az Ő szolgáinak (azon dolgokból, amelyek) láthatatlanok. Az Ő ígérete bizonyosan beteljesedik

62Ott (a Paradicsomban) nem hallanak majdan üres beszédet, csupán a békesség (salám) " köszöntését. Meg lesz nekik a gondoskodás reggel és este

63Ez az a Paradicsom, amit örökül adunk azon szolgáinknak, akik istenfélők voltak

64Mi (angyalok) csupán a te (Muhammad- Allah áldja meg és adjon Neki örök üdvösséget) Urad parancsára jövünk le, Övé az, ami előttünk van és az, ami mögöttünk "van és az is, ami e között van. Az Urad nem feledékeny

65Az egeknek és a földnek az Ura és mindazoké, ami ezek között van. Őt szolgáld és az Ő szolgálatában légy állhatatosan kitartó! Ismersz- € valaki mást is, aki hasonló néven neveztethetne

66Az ember mondja: , Ha majd meghalok, vajon tényleg élve hozatok elő

67Talán az ember nem emlékszik arra, hogy korábban megteremtettük. Semmi sem volt ő (előtte)

68Az Uradra! Mi bizony összegyűjtjük őket és a sátánokat, majd a térdükön fogjuk őket a Pokolhoz vezetni

69Majd minden csoportból. kiválasztjuk azokat, akik a legmegátalkodottabbak voltak a Könyörületessel szemben

70Majd pedig Mi leszünk a legjobb tudói annak kik azok, akik megérdemlik az abban való égést

71Közületek mindenki megjelenik ott. Elrendelt döntése ez az Uradnak

72Majd megmentjük azokat, akik istenfélők voltak. A bűnösöket pedig a térdükön hagyjuk ott

73Midőn a Mi Verseink nyilvánvaló bizonyítékokként recitáltatnak nekik, azok, akik hitetlenkednek azt mondják azoknak, akik hisznek: ..A két csoport közül melyik helyzete a jobb és melyiknek jobb a társalgása

74Előttük már mennyi századot Pusztítottunk el? Akik jobban el voltak látva és tetszetősebbek is voltak

75Mondd ( Muhtammad- Allah áldja meg és adjon Neki örök üdvösséget): , Akik tévelygésben vannak, azoknak bár nyújtván nyújtaná a Könyörületes (az életüket), míg végül meglátják azt, amivel fenyegettetnek, akár a büntetést, akár az Órát. Akkor meg fogják tudni kinek rosszabb a helyzete és gyengébb a serege

76Allah azokat, akik az igaz Úton járnak újabb vezetéssel növeli meg. A maradandók, a kegyes cselekedetek a te Uradnál nagyobb jutalomra és jobb fogadtatásra találnak

77Láttad-e azt, aki hitetlen volt a Mi jeleinkkel szemben és mondta: , Bizony kapok majd vagyont és fiakat

78Vajon megismerte-e a láthatatlant, vagy szerződése van a Könyörületestől

79De nem! Lejegyezzük azt, amit mondott és nyújtván nyújtjuk a büntetését

80Mi örököljük majd azt, amit mond és egyes-egyedül jön Hozzánk

81Allah helyett más isteneket választottak maguknak, hogy azok által hatalomra tegyenek szert

82De nem! (Ezek az istenségek) Meg fogják tagadni az ő szolgálatukat és ellenük lesznek

83Vajon nem láttad, hogy Mi elküldtük a sátánokat a hitetlenek ellen, hogy izgatva bujtogassák öket

84Ne igyekezz hát ellenük! Mi Pontosan kiszámítjuk az idejüket

85Azon a Napon, amikor az istenfélőket a Könyörületeshez összegyűjtjük, mint egy küldöttség

86És a bűnösöket, mint az itatóhoz hajtott (szomjas) nyájat, a Pokolhoz vezetjük

87Nem lesz számukra közbenjárás, kivéve azokat, akik egyezséggel rendelkeznek a Könyörületestől

88Azt mondják: Vajon a Könyörületes fiút nemzett

89Borzalmas dologgal hozakodtatok elő

90Kevés híja, hogy emiatt az egek darabokra nem szakadnak és a föld meg nem hasad és a hegyek pedig porrá nem omlanak szét

91Azért, hogy a Könyörületesnek fiúgyermeket állítanak

92Nemillik a Könyörületeshez, hogy fiúgyermeket nemzzen

93Mindenki és minden az egekben és a földön mint szolga fog a Könyörületeshez jönni

94Megszámlálta és pontosan számon tartja őket

95Es a Feltámadás Napján mindegyikük egyes egyedül (támogató, segítő nélkül) jön Hozzá

96Azoknak, akik hisznek és jótetteket cselekszenek, azoknak a Könyörületes szeretetet ad

97Mi bizony megkönnyítettük neked a te (Muhammad - Allah áldja meg és adjon Neki örök üdvösséget) nyelveden azt (a Koránt), hogy általa örömhírt hirdethess az istenfélőknek továbbá, hogy általa inthesd a viszálykodó (hitetlen) népet

98Mennyi századot is pusztítottunk már el előttük. Érzékelsz-e (látsz- €) (Muhammad- Allah áldja meg és adjon Neki örök üdvösséget) közülük valakit is, vagy a legcsekélyebb hangot is hallod felőlük

forrás: Dr. Ahmed Abdel Rahman Okfat Tashaab

WEBREATH · 11:11

«If you are thankful, I will give you more» — Quran 14:7

Breath is one for all: everyone lives by it, whoever they are and whatever they believe. Every day at 11:11 local time people stop for sixty seconds, breathe, and thank GOD for the breath — each in their own words, each within themselves. In that minute we are One Breath.

WEBREATH — the Minute at 11:11, your own local time — we are One Breath