Kereszténység
vissza

JELENÉSEK 6

1És láttam, amikor a Bárány a pecsétekből egyet felnyitott és halottam, hogy a négy élőlény közül az egyik mennydörgő hangon ezt mondta: „Jöjj és lásd!“

2És láttam, íme egy fehér ló. A rajta ülőnél íj volt. Koronát adtak neki. Győzelmesen vonult ki, hogy győzzön.

3És amikor a második pecsétet felnyitotta, hallottam, hogy a második élőlény ezt mondta: „Jöjj és lásd!“

4És előjött egy másik, vörös ló. A rajta ülőnek megadatott, hogy a békességet elvegye a földről, és hogy az emberek egymást öljék. Nagy kard adatott neki.

5Amikor felnyitotta a harmadik pecsétet, hallottam, hogy a harmadik élőlény ezt mondta: „Jöjj és lásd!“ És láttam, és íme egy fekete ló! Annak, aki azon ült, egy mérleg volt a kezében.

6És hallottam a négy élőlény között egy szózatot, amely ezt mondta: „A búzának mércéje egy dénár és az árpának három mércéje egy dénár, de az olajat és bort ne bántsd!“

7Amikor felnyitotta a negyedik pecsétet, hallottam a negyedik élőlény szavát, amint így szólt: „Jöjj és lásd!“

8És láttam, és íme, egy fakó ló! Annak, aki rajta ült neve halál és a pokol követte őt és adatott neki hatalom a földnek negyedrészén, hogy öljenek fegyverrel és éhséggel és halállal a földnek fenevadjaival.

9És amikor felbontotta az ötödik pecsétet, láttam az oltár alatt azoknak lelkét, akiket megöltek az Isten beszédéért és bizonyságtételéért, amelyhez ragaszkodtak.

10És hangos szóval kiáltottak: „Uram, te szent és igaz vagy, meddig nem ítélsz még, és nem torlod meg a mi vérünket azokon, akik a földön laknak?“

11Akkor mindegyikük fehér ruhát kapott, és megmondták nekik, hogy még egy kevés ideig nyugodjanak meg, amíg betelik mind szolgatársaiknak, mind az ő testvéreiknek száma, akiket megölnek majd, akárcsak őket.

12Aztán láttam, amikor a hatodik pecsétet felnyitotta, és íme nagy földrengés támadt, és a nap fekete lett, mint egy szőrzsák és a hold olyan lett, mint a vér.

13És az ég csillagai lehullottak a földre, miképpen a fügefa lehullatja éretlen gyümölcseit, amikor nagy szél rázza.

14És az ég eltűnt, mint amikor egy papírtekercset összegöngyölnek, és minden hegy és sziget elmozdult helyéről.

15És a földnek királyai és a fejedelmek és a gazdagok és a vezérek és a hatalmasok és minden szolga és szabad elrejtőzött a barlangokba és a hegyek hasadékaiba.

16És ezt mondták a hegyeknek és a kőszikláknak: „Essetek ránk, és rejtsetek el minket annak színe elől, aki a királyi széken ül, és a Bárány haragja elől,

17mert eljött haragjuk napja és ki állhat meg?“

forrás: Biblica® Nyitott Újszövetség: élet, igazság és világosság

WEBREATH · 11:11

«He himself gives everyone life and breath and everything else» — Acts 17:25

Breath is one for all: everyone lives by it, whoever they are and whatever they believe. Every day at 11:11 local time people stop for sixty seconds, breathe, and thank GOD for the breath — each in their own words, each within themselves. In that minute we are One Breath.

WEBREATH — the Minute at 11:11, your own local time — we are One Breath