JELENÉSEK 15
1És láttam a mennyben egy másik nagy és csodálatos jelet: hét angyalt, akiknél az utolsó hét csapás volt, mert ezekkel teljesedett be Isten haragja.
2És láttam, mint egy üvegtengert, amely tűzzel volt elegyítve, és azokat, akik diadalmaskodtak a fenevadon és az ő képén és bélyegén és nevének számán, láttam az üvegtenger mellett állni azokat, akiknek kezében voltak Isten hárfái.
3És énekelték Mózesnek, Isten szolgájának énekét és a Bárány énekét: „Nagyok és csodálatosak a te dolgaid, mindenható Úristen, igazságosak és igazak a te utaid, ó, szentek Királya.
4Ki ne félne téged, Uram! És ki ne dicsőítené a te nevedet? Mert csak egyedül te vagy szent. Mert eljönnek mind a pogányok és leborulnak előtted, mert ítéleteid nyilvánvalókká lettek.“
5És ezek után láttam, és íme megnyílt a mennyben a bizonyságtétel sátorának temploma,
6és kijött a templomból a hét angyal, akiknél a hét csapás volt, tiszta fehér gyolcsba öltözve és mellük arany övvel övezve.
7És egy a négy élőlény közül adott a hét angyalnak hét arany poharat, amely az örökkön örökké élő haragjával volt tele.
8És megtelt a templom füsttel Isten dicsőségétől és erejétől, és senki sem mehetett be a templomba, míg a hét angyal hét csapása be nem teljesedik.
forrás: Biblica® Nyitott Újszövetség: élet, igazság és világosság
WEBREATH · 11:11
«He himself gives everyone life and breath and everything else» — Acts 17:25
Breath is one for all: everyone lives by it, whoever they are and whatever they believe. Every day at 11:11 local time people stop for sixty seconds, breathe, and thank GOD for the breath — each in their own words, each within themselves. In that minute we are One Breath.
WEBREATH — the Minute at 11:11, your own local time — we are One Breath